Bejegyzések

Lucy Score: Amin sosem leszünk túl

Kép
Sziasztok! Lucy Score az az írónő, akinek a könyveivel régebb óta szemezem, de a hype miatt halogattam, és ez nagy hiba volt. Idén már két könyvét olvastam, hallgattam meg, és már fogalmam sincs, miért vártam vele, mert nagyon tetszett. Új kedvenc írót avattam 😍 Ezt a könyvet a testvéremtől kaptam volna meg a szülinapomra, a gyönyörű élfestett, keménytáblás kiadásban. De jött az Adventi Kalendárium, és milyen jó, hogy nem voltam elég türelmes és megnéztem előre az egyes ablakokat, mert a 18. nap ezt a könyvet rejtettem. Szerencsére ekkor még nem szerezte be a húgom az ajándékot, és tudtam neki szólni, hogy vegye meg a sorozat második részét :)) Ez így az én részemről nagyon jól jött ki, mivel már két rész a polcomon van, és már csak a harmadikat kell majd beszereznem 🥹😍 Az Amin sosem leszünk túl című könyv a Knockemout sorozat első kötete. A sorozat a Morgan testvérek, Knox és Nash, valamint a legjobb barátjuk, Lucien története. Ők hárman úgy nőttek fel, mintha testvérek...

Moobius Márkanagykövet program 2026

Kép
Sziasztok! A tavalyi év folyamán lehetőségem volt részt venni a Moobius Márkanagykövet programban. Fantasztikus könyveket olvashattam, többször kilépve a komfortzónámból. A programnak hála kezdtem újra egyre több fantasyt olvasni, évekig alig olvastam, de most újra rákaptam, és az új fantasy könyvek megismerése mellett gondolkodom, régi nagy kedvencek újra olvasásán is :) A tavalyi év során sikerült több olyan íróval megismerkednem, akitől nem biztos, hogy magamtól olvastam volna. Az egyik ilyen Cixin Liu és a Vándorló föld című sci-fi novelláskötete. Nagyon tetszett, ahogy az egyes történeteket felépítette, ahogy néhány helyzetben a társadalmunkra ismertem, és így a túlélésért való küzdelmek jobban hatottak rám. Helen Zahavi Mocskos hétvége című könyve is olyan, amit nem vettem volna magamtól kézbe, és olvasás közben is sokkolt többször, de mégis maradandó élmény volt az olvasása, mert egyedi hangnemben íródott, és egy nő bosszújának története. Kedvenc könyvet a tavalyi év könyvei köz...

Lapozz velünk! Szandrával és Timivel 5. rész: Csernovszkyi-Nagy Alexandra

Kép
Lapozz velünk! Szandrával és Timivel sorozat 5. rész Az ötödik részben Csernovszki-Nagy Alexandra gondolatait olvashatjátok. 🥰 "Kedves Mindenki! Csernovszki-Nagy Alexandra vagyok és eddig 6 könyvem jelent meg nyomtatásban. 5 regényem a XIX. században játszódik, egy pedig az I. világháború idején. Írtam krimiket, családregényeket és olyat is, amelyben keveredik mind a két stílus. Első elolvasásra a Róza szívét ajánlanám az Olvasóknak. Hogy miért? Mert a regényeimben a szereplők egyazon családhoz tartoznak. A Róza szívében található egy családfa, mely segít eligazodni az Olvasónak ebben az „útvesztőben”. A Róza szíve egy bájos, romantikus történet, melyben a krimi szál igen fontos szerepet játszik. A történet a XIX. század elején játszódik, a főszereplője Marosy Rozália (Róza), aki kezdetben egy visszahúzódó teremtés, kit feleségül adnak egy olyan férfihoz, akit nem szeret és akit egy rejtély leng körül. Előző menyasszonya eltűnt és mindenki meggyőződése, hogy Pereszlényi Vilmosnak...

Lapozz velünk! Szandrával és Timivel 4. rész: Ángyán Patrícia

Kép
Timivel közösen indított poszt sorozatunk negyedik írója: áɴɢʏáɴ ᴘᴀᴛʀíᴄɪᴀ. Gyertek és olvassátok el az írónő szavait a kép után. ᴀ ᴛöʀᴛéɴᴇᴛᴇɪᴍʙᴇɴ ᴍɪɴᴅɪɢ ꜰᴏɴᴛᴏꜱ ꜱᴢᴇʀᴇᴘᴇᴛ ᴋᴀᴘ ᴀ ꜱᴢᴇʀᴇʟᴇᴍ ᴍᴇʟʟᴇᴛᴛ ᴀ ᴅʀáᴍᴀ, ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏᴋ éꜱ ᴀᴢ áʀᴜʟáꜱᴏᴋ – ᴇᴢᴇᴋ ᴀᴢᴏᴋ ᴀᴢ ᴇʟᴇᴍᴇᴋ, ᴀᴍɪᴋ ɪɢᴀᴢáɴ ɪᴢɢᴀʟᴍᴀꜱꜱá éꜱ éʀᴢᴇʟᴍɪʟᴇɢ ɪɴᴛᴇɴᴢíᴠᴠé ᴛᴇꜱᴢɪᴋ ᴀ ꜱᴢᴛᴏʀɪᴛ. ꜱᴢᴇʀᴇᴛᴇᴍ, ʜᴀ ᴀ ꜰᴇꜱᴢüʟᴛꜱéɢ ꜱᴢɪɴᴛᴇ ᴛᴀᴘɪɴᴛʜᴀᴛó, éꜱ ᴀ ᴋᴀʀᴀᴋᴛᴇʀᴇᴋ ᴋéɴʏᴛᴇʟᴇɴᴇᴋ ꜱᴢᴇᴍʙᴇɴéᴢɴɪ öɴᴍᴀɢᴜᴋᴋᴀʟ ɪꜱ. ʜᴀ ᴍᴏꜱᴛ ɪꜱᴍᴇʀᴋᴇᴅꜱᴢ ᴠᴇʟᴇᴍ, ꜱᴢíᴠʙőʟ ᴀᴊáɴʟᴏᴍ ᴀ ꜱᴢᴇꜱᴢéʟʏᴇꜱ ᴊáᴛéᴋᴏᴋᴀᴛ. ᴇɢʏ ɪɢᴀᴢɪ ᴇɴᴇᴍɪᴇꜱ ᴛᴏ ʟᴏᴠᴇʀꜱ ᴛöʀᴛéɴᴇᴛ ᴇɢʏ ᴍᴀᴋᴀᴄꜱ ʟáɴʏʀóʟ éꜱ ᴇɢʏ ᴇʟꜱő ʟáᴛáꜱʀᴀ ᴠᴇꜱᴢéʟʏᴇꜱ ꜰɪúʀóʟ, ᴀᴋɪᴋᴇᴛ ᴇɢʏ ꜰᴏɢᴀᴅáꜱ ʜᴏᴢ öꜱꜱᴢᴇ – ᴅᴇ ʟᴇʜᴇᴛ, ʜᴏɢʏ ᴠéɢüʟ ꜱᴏᴋᴋᴀʟ ᴛöʙʙ ᴋöᴛɪ ᴍᴀᴊᴅ őᴋᴇᴛ öꜱꜱᴢᴇ, ᴍɪɴᴛ ᴀᴢᴛ ʙáʀᴋɪ ɢᴏɴᴅᴏʟɴá… ᴇᴢ ᴀ ʀᴇɢéɴʏ ᴍáʀ ᴇʟőʀᴇɴᴅᴇʟʜᴇᴛő ᴀ ʟɪʙʀɪ ᴏʟᴅᴀʟáɴ! ɪᴛᴛ ᴛᴀʟáʟᴊáᴛᴏᴋ: https://www.libri.hu/konyv/angyan_patricia.szeszelyes-jatekok.html ᴋöꜱᴢöɴöᴍ, ʜᴀ ᴠᴇʟᴇᴍ ᴛᴀʀᴛᴏᴛᴏᴋ! áɴɢʏáɴ ᴘᴀᴛʀíᴄɪᴀ – ꜱᴢᴇʀᴇʟᴇᴍ, ᴛɪᴛᴋᴏᴋ éꜱ ᴇɢʏ ᴋɪꜱ ᴠᴇꜱᴢéʟʏ – ᴍɪɴᴅᴇɴ, ᴀᴍɪ ᴇɢʏ ᴊó ᴛöʀᴛéɴᴇᴛʜᴇᴢ ᴋᴇʟʟ! 📚❤️‍🔥 Én két könyvét olvastam az írónőnek, és csak ajánlani t...

Lapozz velünk! Szandrával és Timivel 3. rész: Hadházi Anita

Kép
Vendégposzt Szabó Timi oldaláról. A Lapozz velünk posztsorozatunk harmadik részben Hadházi Anita gondolatait olvashatjátok. 🥰 "1. Pár mondat a könyveimről A könyveim őszintén mesélnek női sorsokról, identitáskeresésről és társadalmi szerepekről. Erős női karaktereket ismerhetsz meg, akik belső erővel és kitartással küzdenek meg a kihívásokkal. Szórakoztató történetek, ugyanakkor mély érzelmi utazásra is invitálnak. A regényeim különböző korokban és helyszíneken játszódnak, eddig megjelent könyveim történelni romantikus és krimi zsánerben íródtak. 2. Melyik könyvemmel kezdj? Kezdd a Dubaj gésáival, ha a közel-keleti világot feltáró, izgalmas történetre vágysz, ahol az alárendeltség, a megfelelési kényszer és a szabadságvágy feszülnek egymásnak. Neked szól a regény, ha az indulatok mellett szereted, ha a szenvedély is felperzsel. Kezdd az Örökölt múlttal, ha egy érzelmekkel teli utazásra vágysz a 19. századi vidéki Angliába. Ha pedig elvarázsolt a regény, folytasd a Könnyűszívvel,...

Lapozz velünk! Szandrával és Timivel 2. rész: Végh Csenge

Kép
Sziasztok! Következzen a Lapozz Velünk sorozat második része! 📚 Timivel közösen indított poszt sorozatunk második írója: ᴠéɢʜ ᴄꜱᴇɴɢᴇ. Először olvassuk el Csenge gondolatait: “ᴀ ᴘáʟʏᴀꜰᴜᴛáꜱᴏᴍᴀᴛ 𝟤𝟢𝟤𝟥 ɴʏᴀʀáɴ ᴋᴇᴢᴅᴛᴇᴍ, ᴀᴍɪᴋᴏʀ ᴍᴇɢᴊᴇʟᴇɴᴛ ᴇʟꜱő ʀᴇɢéɴʏᴇᴍ, ᴇʟᴠᴇɢʏüʟᴠᴇ ᴄíᴍᴍᴇʟ. ᴀᴢ ᴀᴢóᴛᴀ ᴇʟᴛᴇʟᴛ ᴍáꜱꜰéʟ éᴠʙᴇɴ ᴍᴇɢᴊᴇʟᴇɴᴛ ᴀ ꜰᴏʟʏᴛᴀᴛáꜱ ɪꜱ, ᴠᴀʟᴀᴍɪɴᴛ ᴀ ʜᴀʀᴍᴀᴅɪᴋ ʀᴇɢéɴʏᴇᴍ, ᴀ ᴛéᴠᴇꜱᴢᴍéᴋ ɪꜱ, ᴀᴍɪ ᴍáʀ ᴇɢʏ ᴛᴇʟᴊᴇꜱᴇɴ ᴋüʟöɴáʟʟó ᴛöʀᴛéɴᴇᴛ. ᴀ ᴋöɴʏᴠᴇɪᴍʙᴇɴ ɪɢʏᴇᴋꜱᴢᴇᴍ ꜰᴇʟʜíᴠɴɪ ᴀ ꜰɪɢʏᴇʟᴍᴇᴛ ᴀ ꜱᴢᴇʀᴇʟᴇᴍ éꜱ ʙᴀʀáᴛꜱáɢ ꜰᴏɴᴛᴏꜱꜱáɢáʀᴀ, ɪʟʟᴇᴛᴠᴇ ᴍɪɴᴅɪɢ ᴘʀóʙáʟᴏᴋ ᴠᴀʟᴀᴍɪ ᴍéʟʏᴇʙʙ ᴊᴇʟᴇɴᴛéꜱᴛ ɪꜱ ᴀᴅɴɪ ᴀ ᴛöʀᴛéɴᴇᴛᴇᴋɴᴇᴋ. ᴊᴇʟᴇɴʟᴇɢ ʀᴏᴍᴀɴᴛɪᴋᴜꜱ ᴋʀɪᴍɪ ᴍűꜰᴀᴊʙᴀɴ ᴀʟᴋᴏᴛᴏᴋ, éꜱ ᴀ ᴊöᴠőʙᴇɴ ɪꜱ ᴇʙʙᴇɴ ᴀ ꜱᴛíʟᴜꜱʙᴀɴ ᴛᴜᴅᴏᴍ ᴍᴀɢᴀᴍ ᴇʟᴋéᴘᴢᴇʟɴɪ. ᴀᴢ íʀáꜱ ꜱᴇɢíᴛᴇᴛᴛ ᴀʙʙᴀɴ, ʜᴏɢʏ ᴋᴇᴠéꜱʙé éʀᴇᴢᴢᴇᴍ ᴍᴀɢᴀᴍ ᴇɢʏᴇᴅüʟ - ᴀ ᴄéʟᴏᴍ ᴘᴇᴅɪɢ ᴀᴢ, ʜᴏɢʏ ᴀ ᴛöʀᴛéɴᴇᴛᴇɪᴍ áʟᴛᴀʟ ᴀᴢ ᴏʟᴠᴀꜱóɪᴍ ɪꜱ ᴇɢʏ ᴏʟʏᴀɴ ᴠɪʟáɢʙᴀ ᴄꜱöᴘᴘᴇɴʜᴇꜱꜱᴇɴᴇᴋ, ᴀʜᴏʟ ᴍɪɴᴅɪɢ ᴏᴛᴛʜᴏɴ éʀᴇᴢʜᴇᴛɪᴋ ᴍᴀɢᴜᴋᴀᴛ. ʜᴀ ᴍɪɴᴅᴇɴ ᴋöɴʏᴠᴇᴍᴇᴛ ᴛᴇʀᴠᴇᴢᴇᴅ ᴏʟᴠᴀꜱɴɪ, ᴀᴋᴋᴏʀ ᴀᴢ ᴇʟᴠᴇɢʏüʟᴠéᴠᴇʟ éʀᴅᴇᴍᴇꜱ ᴋᴇᴢᴅᴇɴɪ, ᴅᴇ ᴇɢʏéʙᴋéɴᴛ ᴀ ᴛéᴠᴇꜱᴢᴍéᴋ ᴀᴢ, ᴀᴍɪ ʙᴇꜰᴏɢᴀᴅʜᴀᴛóʙʙ ᴛöʀᴛéɴᴇᴛ....

Lapozz velünk! Szandrával és Timivel 1. rész: Berti M. Bagdi

Kép
Sziasztok ! Timi posztolta a Lapozz velünk sorozatunk első részét: Berti M. Bagdi írónő szavait. Berti gondolatai következnek a könyveiről: "A könyveim tele vannak érzelmekkel, szerelemmel, humorral. Az Angyalokkal szárnyalókban  megismerhetik a földi életet Ausztráliában, valamint a Lelkek tánca 2-ben Vincit és Firenzét. Lehull a fátyol a másik oldalon segítő angyali világról, mely hitet és reményt ad, bemutatva azt, hogy hogyan zajlik a vágyaink megvalósulása az angyalok segítségével. A Lelkek tánca 2-ből pedig ráébredhetünk, hogy kit ábrázolhat a Mona Lisa és mi köze a művész szerelmes szüleinek mindehhez.  Ez az általam lecsatornázott történet rámutat arra, hogy milyen fontos hinnünk a vezettetésben, abban, hogy minden okkal történik.  S higgyünk csak az igaz szerelemben."   ♥️ A posztot megtalálod @szabotimi_books bookstagram oldalon is:  https://www.instagram.com/p/DJTvhe5MGXa/?igsh=ZnFtb2dmOWUwZDAx